Futni tanulok

Svédország sok szempontból jó hatással van ránk, és lehet másra is természetesen. A svédek szerintem nagyon egészségesen élnek, bár az irdatlan mennyiségű tejfogyasztással nem nagyon értek egyet, de ez most mindegy. Szerencsére a jó szokásaik is ragadósak. A fiúk a suliban és az oviban nagyon sok zöldséget fogyasztanak, többnyire nyersen vagy kicsit párolva. Egy éve még nem hittem volna hogy az én gyerekeim vetődni fognak például a répára.
És nem csak az étkezésben, de a sportban is követendő példát mutatnak ezek a jó viking emberek. Mindenki sportol legalább egy félét. De ha lehet inkább többet. És a sport mellett hobbiból is sportolnak, sőt hétvégén kikapcsolódásként is sportolnak. Reggel a belvárosban sokakat látni kiskosztümben és sportcipőben kerekezni munkába, vagy futva a hátizsákban az öltönnyel. Hétvégén a kisiskolások fociedzésén is sokszor az apukák az edzők, csak úgy, önszorgalomból, mert sportolni jó. Mozogni nem csak egészséges, de öröm is. Ez az általános gondolat, és ez fertőző. Olyannyira, hogy két hét iskolában ülés után már szenvedni kezdtem egyrészt a mozgás hiányától, másrészt az ez által okozott súlyfeleslegtől, ami most még csak rémálom, de könnyen valósággá válhat ugyebár.
Ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl nem csak sóvárogva nézem a futkározó sportasszonyokat, hanem beállok a sorba és elvetem azt a nézetemet, miszerint futni még busz után se.

Az első úszóverseny(ünk)

Az úszás nagyon fontos szerepet tölt be a családunkban Apa jóvoltából. A Nagy már 4 éves kora óta úszik, vízfüggő kategória. Amikor kiköltöztünk, és kezdtek kisimulni körülöttünk a dolgok, beírattuk a legközelebbi egyesülethez. Ez ősszel volt, az első versenye pedig tegnap este. És az enyém is, mert ezelőtt én sem voltam még versenyen. Azt hiszem én izgultam jobban...

Tervezz gyerekkel!

De minek?
Most kéne hazaérnem finom, sajtos tejfölös lángossal kitömött hassal egy kellemes délutáni beszélgetésből a barátainkkal. De neeeem...

Most már angolul se tudok

Ahogy már írtam, életem első svéd nyelvóráján egyből a haladó csoportban találtam magam, így volt mit bepótolnom. Napközben a iskolában, este itthon próbálom felvenni a ritmust és mellette pótolni a hihetetlen mennyiségű hiányosságomat. Ezzel nincs is gond, erre vágytam egy évig, így most vidáman beálltam a stréberek sorába. Eltelt két hét és szókincsben nagyjából, nyelvtanban pedig teljesen beértem a csoportot. A rutin viszont kifejezetten hiányzik, sokat kínlódok, hogy szóban összehozzak egy helyes mondatot, és sokszor érzem azt, hogy angolra váltok és inkább elhadarom. De ez egyre ritkábban fordul elő, sőt az utóbbi időben a buszon, a boltban, svédül szólalok meg, és rettenetesen örülök, hogy végre kezdem lecserélni az angolt. És pont amikor már nagyon odáig voltam magamtól...