Az életben mindennek oka van, minden okkal történik. Ebben mára biztos vagyok. Régebben sokszor feltettem a kérdést: Miért? Miért pont velem? Miért pont most? Aztán a válaszokat is megkaptam mindig.
Majd körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor még Magyarországon laktunk és én egy kocsmában dolgoztam, cigifüstben, diplomával, éhbérért, mert egyszerűen nem volt más, egyik este zárás után sétáltam haza a csendes, alvó falu főútján, és a szokásos kérdések kavarogtak bennem. Éreztem, hogy nem itt kéne lennem, egyszerűen csak tudtam, hogy ez nem stimmel. De akkor miért? Miért nem sikerül végre eladni a házat, miért vagyunk még mindig itt, hiszen napról napra nehezebb az életünk, már rég nem itt kéne lennünk. De akkor miért? Nincs is rosszabb mint az elkeseredettség ami a nemértésből fakad. A folyamatos kérdőjelek az életünkben.
És akkor az egyik kertben megláttam egy kicsi Szűz Mária szobrot. Nem vagyok vallásos, nem tartozom semmilyen felekezethez, de akkor ott ettől a szobortól kaptam választ. Megálltam és néztem hosszú percekig, aztán sírva mentem hazáig A felszabadultság könnyei voltak, végre mindenre választ kaptam. Végre megtanultam hinni. Mindegy ki hogy hívja, Isten, Jézus, Sors, Karma... mindegy, mert a lényeg csak az, hogy higgyünk. Nagy segítség az élethez, mikor sorozatban rossz dolgok történnek, hogy ne csak kérdezzünk, miért? miért pont velem? miért most? , hanem inkább higgyünk és bízzunk abban, hogy ha ez most rossznak is tűnik, oka van. És ha jó emberek vagyunk, akkor csupán azért van mindez, mert valami jobb felé kanyarodik az életünk, még ha most fáj is. Olyan egyszerű. Elcsépelt szöveg, de próbáljuk meg a jó oldalát nézi. Ha most rossz dolog történik, merre viszi tovább az életem? Mik az új, eddig nem látott lehetőségek? És ha ezt most nem is látom, mit tehetek addig is, amíg kisül, mi lesz ennek a haszna? Merthogy haszna az tuti lesz, hiszem!
Januárban felültünk a repülőre, ha belegondolok, szinte esélytelenül, de pont akkor kellett kijönnünk és pont akkor kellett találkoznunk akikkel találkoztunk, és pont jókor ment az a telefon... Jó hogy nem jöttünk hamarabb.
Fontos, hogy ne keseregjünk a sorsunkon, bízzunk a dolgok pozitív kimenetelében, türelemmel. Ha jó dolog történik velünk, becsüljük meg és maradjunk szerények.
Ma kiderült, hogy Apának a munkája bizonytalanná válik három hónapra. Nekem ismét többet kell dolgoznom, a suli is tovább lóg a levegőben, meg összességében, olyan nagyon elkeseredtem. Hiszen minden olyan kerek volt és már már gondtalan, bele is éltem magam rendesen jó sok mindenbe, na és persze Apa is.. És tessék, jaj mi lesz, jaj sose lesz vége...
Aztán észbe kaptam. Miért sopánkodok? Biztosan így is minden jó lesz. Biztosan még jobb lesz majd, átmeneti állapot, három hónap! Lehet eljutok így is az estire, vagy egy hónappal később kezdem el, nem világvége. Talán kell is Apának a pihenő, esetleg mehetne ő suliba, máskor úgysem lenne rá ideje. Hmm. Ez így még talán jobb is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése