Az úszás nagyon fontos szerepet tölt be a családunkban Apa jóvoltából. A Nagy már 4 éves kora óta úszik, vízfüggő kategória. Amikor kiköltöztünk, és kezdtek kisimulni körülöttünk a dolgok, beírattuk a legközelebbi egyesülethez. Ez ősszel volt, az első versenye pedig tegnap este. És az enyém is, mert ezelőtt én sem voltam még versenyen. Azt hiszem én izgultam jobban...
Még most is összeszorul a szívem és elönt a boldog büszkeség, ahogy visszaemlékszem a tegnap estére, hogy a 25 kilós kis sportgilisztám életében először felállt a rajtkőre egy versenyen. Előtte kb. háromszor akartam odaszaladni hozzá, mindenféle idióta félelmeim voltak, például, hogy nem érti majd az edzőt és ezért véletlenül mellet úszik gyors helyett, te jó ég, az első versenyén, pedig úgy készült...! De szerencsére maradtam a fenekemen, a férjem szerint ritka idióta arccal és visszafogtam magam, elvégre van esze a gyereknek és láss csodát, eddig is mindig értette az edzőt.
Két számban is indult, 25 méter gyors és 25 méter hát. A gyorsnál három testhosszal verte a többiket, de igazából semmire sem emlékszem, csak az érzéseimre. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a svédeknél kicsit más az úszásoktatás, nem kezdik el sokan még 7 évesen sem, és akkor is heti egy órájuk van, ahogy most a Nagynak is. Hihetnénk, hogy csak ezért nyert, de ezt háton cáfolta. Kétszer akkorák között, 12-14 éveseket szoros küzdelemben, de maga mögé utasított.
De ez csak egy dolog. Nagyon büszke vagyok, ez csak természetes, ám sokkal inkább meghat a tény maga, hogy ennyi idősen, olyan sok ember előtt, életében először felállt arra a rajtkőre. Sőt, úgy jött ki a vízből (és sétált el az ujjongó anyja mellett) mint a profik. Elégedetten, szigorú arccal. Az én nagyfiam :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése